A vásárló

Új típusú marketingbe kezdett a hígitott vizet homeopátiás szereket áruló Boiron. A kampány arcának Mucsi Zoltánt vásárolták meg, aki a tőle megszokott eszköztárat mozgósítja a néhány, elég alapszintű videóban. Szar és olcsó a koncepció, Mucsi ebben a szerepben hihetetlenül elcsépelt, az egész színvonaltalan, és az egészben - a vérgagyi url mellett - a legszánalmasabb, hogy viccesnek szánták. Nem az.

http://nyugoggyale.hu/
 

Csillivilli irodai környezet mellé menő étterem jár, így kapta az Infoparkban dolgozó irodai hadsereg, így az origo szerkesztősége is a Plurált - bár tudomásom szerint finoman szólva sem kedvelik a helyet a környéken dolgozók. Mivel azonban nincs más opció, lévén közel s távol ez az egyetlen, ebédidőben gyalogosan rövid idő alatt elérhető kajálda, ez jut.

Valamit jól csinálnak Pannonhalmán. Az itthoni hasonló célpontokkal összevetve özönlenek a turisták az apátságba, sorba állnak a lengyelek, magyarok, németek. A hely amúgy is remek adottságokkal bír (panoráma a pusztára, illetve a sokorói dombokra, kellemes park, tényleg szép épületegyüttes), de szerzetesék elég jól ráfejlesztettek erre az alapra. Persze lehet osztani az egyházat és sokszor kell is, de nem most: jelen esetben, amikor turistákat vonzó látványosság kivitelezéséről és működtetéséről van szó, tényleg példamutató az apátság munkája.

Kiváló opció a meccsek online közvetítése a halandó juzereknek, akik valamilyen okból kifolyólag nem rendelkeznek előfizetéssel. Éppen ezért volt szimpatikus húzás az amúgy visszataszítóan agresszívan nyomuló DigiTV-től a Debrecen sorsdöntő estéjének netes streamje - mivel csak a Digisporton vagy megfelelő szintű tévéelőfizetéssel bíró kocsmában tudnád nézni, itt a soha vissza nem térő alkalom.

A villányi Mandula Gere Attila és családja Crocus hoteljének az étterme, de nyitva áll az utcáról betérők számára is. A Crocusban megszállva muszáj volt kipróbálni annak ellenére, hogy áraik egy fokkal húzósabbak annál, amit normális esetben szívesen kiadok egy éttermi vacsoráért. A hely kialakítása elég igényes, kifejezetten otthonossá teszi, hogy az egyik falat fával borították és kandalló is van - télen hangulatos lehet mellette leülni. Most viszont a hotel belső kertjére nyíló télikertben eszünk, ami nyáresti vacsorához nagyon kellemes helyszín.

Nem rajongok kifejezetten Villányért, ha magáról a városról (?) beszélünk: igazából a pincesor se egy nagy durranás, és ezen, plusz pár bortermelő bázisán kívül nem sok érdekességet tud felvonultatni a település. Ha az éttermeket nézzük, a Baross utcán van pár egység, ezek némelyikében voltam, meg a Mandulában, de nem hatottak meg. Most hétvégén is a főutcán estünk be Maul Zsolt pincéjébe és éttermébe, teljesen véletlen volt a választás, de nagyon jól tettük.

(mivel a korábbi posztunkat elnyelte a sötétség, kénytelenek voltunk újra tesztelni. Még több étterem itt)

Nem állíthatom (még), hogy törzsvendég vagyok a szemesi Kistücsök étteremben, de az elmúlt nem egészen egy év alatt négyszer ettem itt, és az élmény minden alkalommal a nagyon jó és a tökéletes között mozgott - nem csodálom, hogy idén felkerült a Dining Guide toplistájára a hely. Az állandó pozitívumok: szezonálisan változó, kezelhető terjedelmű étlap, ami mindig tartalmaz izgalmas-újszerű és tradicionális-magyaros fogásokat is, gyors, udvarias és nagyon figyelmes kiszolgálás, borlap helyett készséges sommelier, a minőséghez képest visszafogott ár, és végül, de a magamfajta fővárosiak számára nem utolsósorban: közelség Budapesthez. Ha nem a legnagyobb balatoni hajrában indul el az ember, autóval másfél óra alatt pont le lehet érni.

Szolidan húzódik meg a Gubacsi-lakótelep a kisebbik Dunaág partján - a néhány utcából álló, nagyrészt izolált (egyetlen út vezet be és ki) részt a kőkemény szocreál és a boldog békeidők hangulatának különös keveréke lengi be. a lakótelep mögé azonban már befutott a jövő: a Mediterrán lakópark kívülről elég pofás, korrektül néznek ki a spalettás házak. Ennek ellenére valahogy világvége érzete van a helynek, miért is ne lenne, hiszen a házak mögött már senkiföldje kezdődik, és a Helsinki út mellett levő indusztriál épületek sziluettjei sem fokozzák a komfortot.

Emlékszem jó pár éve, még hardvergeek koromban volt jellemző, hogy egy-egy alkatrész megvásárlása előtt hetekig néztem a netet, hasonlítottam össze különböző termékek olyan jellemzőit, amik egy részének mibenlétéről csak sejtésem volt, másik részéről pedig fogalmam sem volt, hogy mennyit számít. Végül persze Asust vettem legtöbbször...

Hasonló érzésem volt most, amikor matracot kezdtem keresni: millióféle választási lehetőség, és a neten rengeteg információ végtelen, ami alapján meg kéne hozni a helyes döntést. Hatalmas a felelősség, bizony ez körültekintést igénylő feladat.

Netes olvasmányok után ismerősök is lelkesen ajánlották a dunabogdányi helyet, ahol a tulajdonos saját nevelésű szivárványos pisztrángját (és csak azt!) szolgálják fel a vendégnek, úgyhogy muszáj volt személyesen ellenőrizni a dolgot. Ha a 11-es úton közelítjük meg Budapest felől, nehéz eltéveszteni: le se kell térni, csak felfigyelni a "Pisztráng, 300 méter" táblára, aztán 300 méterrel később leparkolni az út menti Siesta Café előtt.

Szokásommal ellentétben mostanában párszor úszásra adtam a fejem, mégpedig a fenti műintézményben. Az objektum pár percre a Lágymányosi-hídtól, az Obi mögött található - ám amilyen közel, olyan suttyó helyen: ha gyalog mész, akkor egy kemény trógertelep mellett kell elhaladnod, ami nem túl biztató, mint ahogy az sem pozitív, hogy egy jó darabon nincs járda, így a melletted elhúzó betonkeverőknek nagyon oda kell figyelniük... Ám ha ezen a részen átvergődsz, más világ nyílik meg. Kellemes parkszerűségben bújik meg az uszoda, fákkal korrektül körberakva; az egész helyet valami furcsa kettősség lengi be: a békeidőkbeli strandhangulat keveredik az indusztriális csepeli majdnem csepel szigeti környezettel, amit megfejel a néhány méterre elhúzó HÉV.

Többször jártam már a felújított Kopaszi-gáton, és nem kérdés, hogy az egyik legjobb "mesterséges" park itt van a városban. A félszigeten tiszta és kulturált környezetben lehet korzózni, miközben pár méterre két oldalról víz vesz körül: sima héderelés, tollaslabda, fagyizás, bambulás - alapvető programok egy munka utáni idebumlizásra vagy hétvégére a gyerekkel. A tábla szerint "fűre lépni szabad", és érdemes is, mert utoljára a ködös brit szigeten találkoztam közparkban ilyen ápolt gyeppel, és az sem mellékes, hogy nem kell kutyaszart, törött üvegeket és csöveseket kerülgetni.

(Az Index címlapjának állításával szemben budi nincs, de azért) Vicc, hogy a Corvin "filmpalota" mellékhelyisége hogy ha nem is a Bp Déli-Székesfehérvár személyvonat ocsmány vécéjének állapotait tükrözi, de a jelek szerint jó úton halad a mávos állapotok irányába. Letépett fedél, szétgrafitizett ajtók és falak, vécépapírdarabok a földön.

Amúgy a Corvin feelingje bejön nekem, jobban, mint a mallokban levő mozik többségéé) (sorrend: 1. Corvin, 2. MOM, 3. Kossuth).

Kis faház az erdőben, lehetőleg tó partján - ez ugye Finnországban nem lehetetlen -, amiben alapfelszereltség a szauna és a vodka. Ezt a házikót mökki-nek hívják, valahogy így néz ki és muszáj lesz eljutni egy ilyenbe, ahol a szaunából egyből a tóba csobbanhatsz:

Az Örsön járva szúrta ki a szememet a Fehér úti benzinkút siralmas állapota. Ok, hogy nem kell full bevásárlóközpontnak (vidámparkkal) lennie minden kúton, de azért 2009-ben, viszonylag bent a városban szégyen ez az objektum. A kútfejek a nyolcvanas évekből maradhattak vissza, a shop kb egy konténer és a kopott festékes felületeket körbelengi egy avitt, poros érzés, kisebb vidéki vasútállomásra hajazva. Vajon a mázolók még nem jutottak el ide, vagy egyszerűen csak kimaradt a MOL fejlesztési roadmapjéből?