M. étterem

2008.12.23. 13:23 - írta: avasarlo

Címkék: étterem

Kétszer voltam eddig a kertész utcai M. étteremben: egyszer csak őgy egy hétköznap este, egyszer pedig egy előre befizetős Márton-napi libavacsorán. Mindkétszer különleges, kézműves módon elkészített ételeket kaptunk, ez az, amiben a hely megkülönbözteti magát egy átlagos pesti helytől - na meg persze abban, hogy a filmes kapcsolat révén (csillagmarci) olykor-olykor kvázicelebek tehetik eléd a kaját, így kaptam pl én is Tóth Orsitól a libatepertőt.

Ha rántott sajtra, spagettire, vagy egyéb hétköznapi fogásra vágysz, felejtsd el az m-et, alább pár fogás az elvileg hetente változó étlapról:

Csicsókás halkrém leves
Konyakos kacsamáj hab salátáva
Menyhal parmezános gnocchival
Mascarponés piskóta kávéöntettel


Valószínűleg a fenti levest lelőhelyeinek a száma elég korlátozott kicsiny fővárosunkban. Tehát ha ilyen és ezekhez hasonló ételekre pályázol, ez lesz a te helyed, azt kalkulád bele, hogy az áraik az átlagnál kicsit magasabbak. Az étterem a fent már említett Márton-napi esthez hasonló tematikus happeningeket tart, ezekre előre be kell jelentkezni és a kvóta leperkálása után végigeheted az éppen aktuális menüt és mellé folyadékot is kapsz. A legközelebbi ilyen a szilveszteri vacsora, aminek a menüje az M. weboldalán megtekinthető, mint ahogy a kissé húzósnak tűnő beugró ára is.

http://metterem.hu/
VII. kerület, Kertész utca 48.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://avasarlo.blog.hu/api/trackback/id/tr21887462

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása