![]() |
Hát igen, ez az az étterem, ahová séta közben nem jutsz el. Még ha el is jutsz Tokaj-Hegyaljára olcsó vagy drága, teljesen vacak vagy kiváló borokat inni, kevés az esélye, hogy Tolcsva egyik mellékutcájába tévedsz. Tehát ide csak előzetes infó alapján jössz, amik általában ezek
- van Tolcsván egy étterem, amit egy oda (világ vége) települt francia séf csinál
- nem egyszerű útszéli kifőzde, ínyencként ott a helyed, kézműves kajákat csinálnak
- a hely kialakításától besz*rsz - régi parasztház eklektikus stílusban renoválva, nagyon ott van!
- borok. Sok és jó.
Tehát a lényeg ez lenne: a tájba, faluba egyátlalán nem passzoló, míves étterem, ahol az eredeti épületet nagyon érdekes, artos módon újították fel; anélkül, hogy életidegen lenne a Tolcsvai mellékutcában, vagy a rongyrázás legkisebb jelét is mutatná. A kaják: ide nem húslevesért és rántott csirkemellért mész be - mondom ezt azzal együtt, hogy az egyszerű ételek keményvonalas híve vagyok. A választék valahol magyaros, de minden tétel egyedi módon elkészítve és érdekes körettel tálalva. Az általam rendelt póréhagyma, zöldségkrémleves, reszelt kéksajt, tejszín elnevezésű fogás ugyan nem jött be, de minden más a szemnek és az ízlelőbimbóknak is kényeztetés (csekkold az étlapot itt!)
Lehet elemezni a kaját, a helyet, vagy a környezetet, vagy az olyan apróságokat, ahogy Pascal, a tulaj tört magyarsággal kérdez rá, hogy minden oké e, vagy a retrieverre, ami az asztalok között kódorog leszedáltan, de szerintem a hely egyedisége és varázsa valahol ezeknek a jól sikerült mixéből jön össze, és ez olyan végeredmény, amivel itthon nehéz versenyezni. Pont.
(június 1-i ottlétünkkör egy zavaró tényező volt: a pincérsrác elég alapszinten nyomta. A 37-es út melletti csárdában még talán ok az közepesen unott stílus - legalább egyszer kérdezett volna rá a kiürült poharakra pl - , de itt nem pálya)
41 komment
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
sanyix 2009.06.03. 14:02:29
2009.06.03. 14:23:08
A hely tényleg óriási. A kajától nem ájultam el, ilyet egy jó hobbyszakács bármikor lerak az asztalra.
De lehet, hogy én mentem túl nagy várakozásokkal, és csak ennek nem tudott megfelelni.
Majd jött az, ami miatt soha többet oda nem megyünk: számla. A késői ebéd mellé vettünk borokat is, szép summa volt együtt. A szállodába érve néztük meg a részletes számlát, és valami nagyon nem stimmelt. Visszamentünk. Mind a két tulaj és a pincér fiú is ott volt, akinél fizettünk. Szó nélkül visszaadták a pénzt, valami 6-7 ezer forintot. A lényeg a SZÓ NÉLKÜL-ön van, senki nem mondott annyit sem, hogy "SAJNÁLOM"-ot v. hasonlót sem.
Szerintem ez íg akkor sem VENDÉGlátás, ha minden más megvan hozzá (az elképzelés, a környezet)
De, végül is megérdemli, aki nem nézi át tételesen a számláját fizetés előtt, hogy megjárja a Tolcsva-Tarcal távot, tök feleslegesen mégegyszer, és örüljünk, hogy a pénzt meg visszakaptuk.
B-road · http://szetbaszazideg.blog.hu 2009.06.03. 14:27:25
Nem jarunk flancos etterembe, nem szoktunk hudefinom kajakhoz, csak annyi hogy a parom eleg elvezettel, illetve igenyesen foz, kutat receptek, elkeszitesi modok utan, illetve az alapanyagokat is megprobaljuk a lehetosegeinkhez merten igenyesen osszeszedni (de pl. becsbol nem rendeltunk meg marhahust).
Na ehez kepest azert mi is kiszurtunk par olyan aprosagot, hogy pl a libamajbol talan illene kiszedni a dzsuvas ereket, illetve a zoldfuszerek hasznalatat ha mi meg tudjuk oldani meg a tel kozepen is, egy konyhakerttel rendelkezo etterem miert nem tudja megoldani a nyar kozepen?
Amugy a kaja nem volt rossz, nyilvan kiemelkedik az megszokott ettermektol, de sajnos nem tudtunk tole hatast dobni. :-(
A kiszolgalas nagyon pocsek volt. Foglaltattunk asztalt, de ugy kellett egy hatso teremben keresni helyet, ami nem lett volna rossz, ha idonkent jar arra pincer.
Egy 3fogasos kajat (+desszert, ami elore le volt beszelve) 2.5 oran keresztul szolgaltak fel.
Ehez kepest a teremben levo masik asztalhoz kb feloraval a mi erkezesunk utan jott egy francia(?) par, bakancsban, hatizsakkal (parom szerint biztos valami ujsagnak, vagy guide-nak dolgoztak), es erdekes modon nekik tobbet, gyorsabban, es szebben szolgaltak ki. De nyilvan igy van ez minden mas helyen is, vannak kituntetettebbek.
A helyseg tenyleg erdekes, nincs is vele semmi gond, de azert jobb lett volna ha a pinceajtobol barkacsolt asztal nem billeg, illeve kicsit kenyelmesebb szekek is elkeltek volna (vagy gyorsabb kiszolgalas).
B-road · http://szetbaszazideg.blog.hu 2009.06.03. 14:33:25
Persze orulok neki, hogy a tipikus ettermek kozul kiemelkedni igyekeznek paran, meg itt a messzi keleten is, nagyon kar az ilyenekert.
En valahogy ugy kepzelem, hogy az ilyen ettermek mar megutik a 2-es szintet, nem buknak meg alapbol, mondjuk nemzetkozi szinten. De meg kurvara messze lehet (feltelezem, mivel nem jartam meg csillagos etteremben, csak olvastam roluk) az igazi szinvonaltol. :-(
Vagy pl a Csalogany. Par hete vacsoraztunk ott, es igen durva volt az a csipkes-muanyag asztalteritobol kivagott kis szalveta-utanzat amit a vajas tegely ala tettek. (Raadasul kb -10C-osan kihoztak a vajat, amit csak felora mulva lehetett kenni)...
Na mindegy. Oruljunk annak ami van, de azert nem kell hanyatesni!
dr.brada 2009.06.03. 14:34:31
M. Laci · http://palferi.blog.hu 2009.06.03. 14:35:06
mesekukac 2009.06.03. 14:47:47
Csobád 2009.06.03. 14:53:23
Egy afrikai néger épp cserkészi be a lompost egy fehér sárga overálba öltözött nőnek hátulról.
Vagy csak én nem értem a művészetet?
Réka · http://blog.rekafoto.com/ 2009.06.03. 14:58:43
A 'póréhagyma, zöldségkrémleves, reszelt kéksajt, tejszín' remélem, hogy nem a tényleges neve a fogásnak. Ha valamit így kínálnának, biztosan továbbállnék, hiszen ebben semmi információtartalom nincs az étel elkészítését, jellegét, tartalmát illetően.
Az, hogy a bor sok és jó, szintén nem túl informatív. Miből van töb választék? Csak magyar vagy vegyes a felhozatal? A pince kihasaználja a környező borvidék adottságait?
Viszonylagos árfekvés sem ártott volna.
Összességében a lomha pincér, a postolónak nem ízlő étel, a vendégek között kolbászoló kutya és a 0 információ mellett nem tűnik túl kívánatosnak a hely.
avasarlo · http://avasarlo.blog.hu 2009.06.03. 15:18:17
Réka · http://blog.rekafoto.com/ 2009.06.03. 15:21:42
stopper 2009.06.03. 15:28:08
a kaja jó, de a hely és a hangulat szerintem parádés, évente járunk vissza hozzájuk.
az árak kicsit magasak voltak, de (legalábbis tavaly már)az átlag behozta az ottani szintet.
a kép FeLugossy szerintem, tényleg modern művészet, lehet, hogy a kommentelői műelemzés helytálló....
vuderalis · http://www.digitalfestival.hu/ 2009.06.03. 15:35:04
mesekukac 2009.06.03. 15:38:01
sub-ee 2009.06.03. 15:44:34
3 éve jártunk ott. Tragikus a kiszolgálás, vagy inkáb dilettáns, flegma és vérlázító. Ízetlenek és fantáziában kifejezetten szegényesek az ételek és qrva drága minden, akárcsak a bor. A vendéglátóiparhoz olyan szintén hülyék, a tuladonosok hogy nem is értem miért mennek oda az emberek másodjára...olyan, mint ha egy elba*ott galériában vacsoráznál, ahova betévedt egy rakás szabadnapos rajzszakkörös gyerek és éttermet játszana.
gekkócska 2009.06.03. 15:51:47
dark future · http://www.andocsek.hu 2009.06.03. 15:59:19
Vakmacska 2009.06.03. 16:01:55
Minden adott volt hogy kinézzenek minket onnan - kisgyerek, koszos cipő, farmer, szarrá ázás.
Ehhez képest kitűnő kaját kaptunk remek ár-érték arányban, gyorsan, figyelmes kiszolgálással, jó borokkal.
Az Ős Kajánig nem jutottunk el ( de hallottam hogy van egy francia ürge aki egy jó éttermet működtet ezen a néven), de sztem Tokaj környékének vendéglátása fejlődőben van.
Nekünk egyébként két éve Salföldön (Balaton-felvidék) a Pajta Galéria nevű fotógaléria-étterem volt a csúcs, a semmi közepén, ahogy kinéz az se akármilyen, de ahogy főznek! szerintem a tányér külső felületeit is lenyaltuk. Ja és potom pénzért.
2009.06.03. 16:18:50
De, ha bénaságból, sőt, ha a kolléga (pincér) bénaságából hibázik a hely (cég, szolgáltató stb.) egyetlen gesztus egy bocsánatkérés. Mondjuk, ha én vendéglős lennék, akkor lehet, hogy egy üveggel az olcsóbbik boraimból meg is toldottam volna, de ez nem feltétlen szükséges, sőt, még a szó kimondása sem, csak itt valahogy még a metakommunikáció (arckifejezés, bármi) sem utalt arra, hogy valóban megértették és sajnálják, hogy nekünk kellett a rövid tokaji hétvégénkből időt pazarolni arra, hogy visszakaphassuk a pénzünket.
Ennyi, nem több, bár szerintem azért a probléma megoldás eléggé esszenciális dolog egy szolgálató helyen.
De ettől még tetszhet bárkinek az étterem, miért ne, biztos jóval többször sikerül minden tökéletesen, mint amennyit hibáznak ;-)))
És már a házért és a hangulatáért valamint a törekvésért, hogy mást, egy kicsit magyarosat, kicsit franciásat csináljon, megéri megnézni az éttermet.
ilovebp 2009.06.03. 16:20:20
Szerintem is szuper volt minden, a környezet, a vendéglátás, a kaja! Az adagok is rendben voltak, de tény, hogy nem egy hagyományos csárdai méret!
A pincér srác tényleg nem volt a toppon, viszont a házigazda francia fazon minden szempontból kárpótolta ezt!
Mellesleg nem lettünk elhanyagolva, csak azért, mert a másik teremben a volt miniszterelnök népes kis kísérete is ott volt!
Szóval nálam is telitalálat!
Főként mert Tokajon a felhozatal nem valami nagy szám! Erre még lehetne áldozni a városban!
Sziasztok!
Hetes 2009.06.03. 16:30:40
A Magita nekem nem jött be, nem volt nagy durranás .
Az Ős Kajánt azért hagytam ki, mert mindössze 1 ismerősöm mondott jót róla. Bár azt mondják, ha akar, nagyon tud a séf. Csak azt kéne eltalálni, mikor akar...
Az Oroszlánosba viszont sokszor megyek és még nem csalódtam benne, sőt melegen ajánlom! Nekem az egész környéken (beleértve Miskolcot is) ez a Borvendéglő jött be a legjobban. Igazán színvonalas hely minden szempontból.
stopper 2009.06.03. 16:36:55
stopper 2009.06.03. 16:41:04
Labancz 2009.06.03. 18:33:21
livetorace 2009.06.03. 18:34:35
avasarlo · http://avasarlo.blog.hu 2009.06.03. 18:57:11
ahogy a kommenteket nézem, az oroszlános a következő célpont...
lorien · http://lorien.blog.hu 2009.06.19. 13:33:41
Szerintem nincsenek elbonyolítva az ételek. Úgy érzem, a posztból nem sok újat tud meg, aki még nem járt itt.
@Labancz:
Voltam az Oroszlánosban és az Ős Kajánban is. Nehéz a két helyet összehasonlítani, két különböző műfaj. Annyi biztos, hogy bár egyikük sem hibátlán, de mégis inkább jónak nevezném mindkét helyet, magyar viszonylatban pedig kiemelkedően jónak.
edrose 2009.06.23. 15:47:56
Minden alkalommal tapasztalhattam valamiféle sutaságot, esetlenséget, vagy ha nagyon akarjátok, dilettantizmust.
De olyan is volt, hogy kiderült, a reggelihez a lekvárt hajnalban főzte a Pascal, mert rájött, hogy nincs elég.
Eredendően egyikőjük sem vendéglátást tanult. Ami persze nem kifogás. Van azonban valami, ami e műfajban legalább olyan fontos tud lenni, mint a tükrösre polírozott, szigorú professzionalizmus: a lélek. Márpedig ez bizony komoly hiánycikk a Mai Nagy Magyar Vendéglátásban. És én speciel képes vagyok bizonyos hiányosságok fölött szemet hunyni, ha a dologban érzem a lelket. Márpedig utóbbi az Ős Kajánból biztos nem hiányzik.
brad piti 2009.07.06. 07:26:42
És persze az is jogos észrevétel,hogy ha vidéken akarsz nívós éttermet létrehozni,arra elég nehéz megfelelő személyzetet összeszedni,ha pedig akad valaki,azt meg is kellene fizetni,de igazából a vendéglátást csak szívből lehet csinálni.
brad piti 2009.07.06. 07:28:54
Mazy 2009.09.20. 08:00:36
Mi hosszas készülődés után tegnap jutottunk el az Őskaján étterembe.
Nagyon nagy csalódás volt.
Hangulata még lett is volna ,de a kaja egyszerűen jellemezve nagyon gagyi volt.Részletezve:pl. én kacsacombot ettem,de konkrétan nyers volt és a bőrén tiszta szőrös volt,az egyik barátom valami mangalica husit evett,ami szintén nyers volt,a tányéralátétünk tiszta kosz stb.stb.,szóval soha többet nem megyünk ide,és senkinek nem is ajánlom ezek után.A kiszolgálás sem volt olyan ahogyan azt elképzeli az ember egy ilyen árértékű helyen.
kadas gergely 2009.09.21. 19:17:22
Olvasgatom itt a komenteket hát látom vannak rosszak is jók is vegyesen!!! szeretném akkor az elején kezdeni!Az első véleményem b-roadnak szól! A lényeg h mikor ez a rendezvény volt a hátsó terembe volt az asztal foglalva aminek a neve polgári terem! A kiszolgálás nem csak a felszolgálótól függ hanem h milyen tempóban esznek az emberek! Sajnos addig amedig nem fejezi be az utolsó ember az előételt addig nem lehet felszolgálni a főételt! Ncsabesznek üzenem h én sem értek a művészethez így hát nem is írok oltári baromságokat! És hát Mazyhoz szol az utolsó pár mondatom! A kacsacomb több mint 4óra hosszát van a sütöbe! Ez nem az a fajta kacsacomb aminek ropogós a bőre de gondolom ez nem lett megkérdezve a pincértől! A mangalica szintén hosszas sütés után kerül tálalásra!A kiszolgálásról meg annyit h aki ide jön ne azt képzelje h fehéringes pingvinek ugrálják körbe a vendégeket! Ez nem ehez a hangulathoz tartozik! Hál istennek azért többségre jók a tapasztalatok! De a mindenkit lehurrogó bloggereknek üzenem h nagyon szivesen meghalgatnak mindenkit az étterembe személyesen! És nem pedig mindenféle állnév mögé bujni és úgy írogatni! Van a vásárlók könyve és lehet bele írni egészen nyugotna! Szerintem biztos nincs még két lap sem írva benne! Köszönöm mindenkinek aki ezt elolvasta!
Mazyke 2009.09.22. 13:32:54
Engedtessék már meg ,hogy leírjam a véleményem,mivel ez egy olyan fórum.
Kicsit sem érdekel,hogy a kacsacomb négy órán keresztűl volt a sütőben,ha egyszerűen nyers volt és ráadásul még tollas is .Azt sem lehet nekem megmagyarázni ,hogy a tányéralátétem koszos volt és a tányérom szélén egy hajszál volt,ezekhez nem kell szakácsnak lenni.
17000 ft-ért nem erre számítottam és kész.Az is biztos,hogy ha nem a barátainkkal vagyunk ,akkor szívesen beírtam volna a vásárlók könyvébe is ,de elhiheti hogy nem volt hozzá kedvem miután Miskolcról azért utaztunk Tolcsvára,hogy eltöltsünk egy kellemes vacsorát,
Zárójelben megjegyzem,ha egy vendég visszaküldi az ételt amit kihoz neki a pincér,akkor esetleg nem kellene megkérdezni,hogy milyen okból?
Mindenkinek ajánlom,ha esetleg eljut ebbe a szuper étterembe ,azért kérdezze meg a pincértől ,hogy a kacsacombon lesz -e toll vagy esetleg egy kis szőr??:-))))))
Üdv!Edit
kadas gergely 2009.09.22. 21:33:37
Én egy szóval nem mondta h ne írja le a véleményét, mivel ez egy "olyan" oldal! Legyen hát nyers a hús ha igy gondolják! De biztos sosem fordult még elő az h hajszál van önnek a tányérjában, akár otthon akár máshol! De néma gyerekne anyja sem érti a szavát alapom nem is gondolták az ott dolgozok h valami baj lenne! Mert ha esetleg szolt volna a kedves pincérnek biztos ki cserélte volna az ételt! Nyugodtan lehetett volna írni bele még ha Pestről érkeznek akkor is! És hát ne haragudjon de nem olyan illendő az h ha valaki vissza küldi az étel megkérdezni h "miért nem edted meg??" ha valami baj van szerintem nyugodtan lehet mondani!!! Állnak rendelkezésére! És végül: Mindenkinek ajánlom h ha valaki eljut ebbe az étterembe először nézzen körül és érdeklődjön az étteremről nehogy olyan helyre jöjjön ami esetleg nem felel meg az elvárásainak!
Mazyke 2009.09.23. 16:08:12
Mert ha jól tudom,Ön az Őskaján egyik pincére.Kicsit elfáradtam,de úgy tünik nem olvasta el figyelmesen a levelemet.A kacsacomb bőre volt tiszta toll,mivel hogy nem lett megtisztítva rendesen és a szőrszál a tányér szélén volt.És ha Ön pincér elvileg tanították Önnek,hogy igen is egy jobb helyen rákédeznek ha nem fogyott el a kaja a tányérról.Ha elfogyott ha nem ,hogy ízlett -e vagy ilyesmi,Igaz ez egy jobb helyre igaz, és egy normális pincérre.
Üdv:Edit
Havril Roland 2009.09.23. 20:57:24
Szomorúan konstatálom, hogy ilyen rossz emlékeket hagyott Magában az Ős Kajánban fogyasztott kacsacomb és a felszolgálás! Amennyiben megengedi pár gondolatot megosztanék Magával! Az első és legfontosabb talán, hogy igyekezzünk az ízlésünknek megfelelő helyet találni! Talán nehéz időnként elfogadni, ha valami eltér a megszokottól, és távol áll a saját ízlésvilágunktól, azonban úgy vélem, hogy ez még nem feltétlenül jelenti azt, hogy a hely, vagy az étel rossz! (Nem megyek operába, ha nem szeretem a műfajt, ha pedig mégis elmegyek, akkor nem azt fogom mondani, hogy szar az előadás!)
Roland
kadas gergely 2009.09.24. 09:59:58
Látom sikeresen utána nézet annak h hol is dolgozom! Talán sikerült meg nézni az iwiw-et?? Én is kezdek fáradni mert úgy látom nem lehet pontot tenni ennek a dolognak a végére! Egyetlen egyet sajnálok csak, hogy nem én kaptam az ön asztalukat!! És hát találkoztam már egy pár emberrel és őszintén ki lehet szúrni azt h ki lesz nagyon jó vendég és kivel lesz gondunk! Most is sikerült ki szúrni...már az elején... És hát sokszor tartok attól a mondattól amit a kollégáim vagy esetleg én is szoktam mondani az étlap vagy a megrendelés után:"Ez az asztal nem lesz egyszerű"! Szombaton is hallottam...
Üdv: KEDVES PINCÉR
építész 2009.10.24. 18:13:11
egy fősulis hallgató 2009.10.27. 16:53:49
Egy kis segítséget kérnék azoktól, akik már jártak az Ős Kaján étteremben! Egy szakdolgozati témához szükségem lenne néhány kérdőív kitöltéséhez, aminek kitöltéséhez csak néhány percre van szükség (14 kérdés,ebből 2 igényel pár szavas kifejtést).
Ha segítene/segítenél akkor küldeni kellene egy e-mail címet a zsu.balla@gmail.com -ra , és én eljuttatom a megadot címre a kérdéseket, amelyeket kitöltés után vissza kellene hozzám juttatni.
A segítséget előre is köszönöm!
Mária87 2009.10.28. 00:19:46
egy fősulis hallgató 2009.11.01. 16:28:04
Egy kis segítséget kérnék azoktól, akik már jártak az Ős Kaján étteremben! Egy szakdolgozati témához szükségem lenne néhány kérdőív kitöltéséhez, aminek kitöltéséhez csak néhány percre van szükség (14 kérdés,ebből 2 igényel pár szavas kifejtést).
Ha segítene/segítenél akkor küldeni kellene egy e-mail címet a zsu.balla@gmail.com -ra , és én eljuttatom a megadott címre a kérdéseket, amelyeket kitöltés után vissza kellene nekem küldeni.
A segítséget előre is köszönöm!