St. Gotthard Spa & Wellness

2008.11.04. 12:04 - írta: avasarlo

Címkék: utazás

Közepes érdeklődéssel érkeztem meg a város szélén fekvő intézménybe, az első blikk feelinget nem javította a fürdő mellett épülő szálloda betoncsontváza. A rezignáltság néhány percig tartott, már az előtér is korrekt volt, és az írott + szóbeli (készséges) tájékoztatásból az reméltük, hogy jó kis helyre érkeztünk. Bár engem kifejezettem a szaunarészleg érdekelt (első piros pont: 18 éven aluliak nem látogathatják, non fürdőruhás, és szeparált a fürdő többi részétől), lecsúsztam a durva csúszdán, úsztam pár hosszt a 25 méteres medencében, üldögéltünk a gyógyvízben, minden okés volt. A szauna viszont mindent vitt.

Mégpedig főleg Dani, a szaunamester miatt, aki ütős "felöntéseket" (15 perces intenzív szaunaprogram) celebrált, a meztelen részt vevők hol mézzel, hol jéggel hűthették, kenhették be magukat. Dani eközben osztotta a tudást a szaunázással kapcsolatban, törölközőjével kavarta a forró levegőt és persze kezelte a kályhát. Én még nem találkoztam ilyen programmal, de nagyon bejött, és ahogy elnéztem, a többiek sem panaszkodtak.


A fürdőben egyébként rengeteg egyéb szolgáltatás, masszázs. orvosi rendelők, stb található, és az általam ismert hasonló helyek közül magasan kiemelkedik, köszönhetően többek közt talán az osztrák piac közelségének is. Tényleg csak ajánlani tudom .

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://avasarlo.blog.hu/api/trackback/id/tr7887467

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása