Egy kevés külső input után hétvégén ellátogattam a Csörsz utcai "ökopiacra". Őszintén szólva sok unszolás nem kellett, valahol kíváncsi voltam, hogy mit árulnak feltehetően huszas-harmincas, az étkezésére különösen odafigyelő, vélhetően jórészt nőkből álló célcsoportnak. Szombat délelőtt, rengeteg autó a bejárat előtt: úgy látszik, hogy az itteni júzer csak önnönmagával szemben tudatos, és belepöfög a környezetbe egy kevés széndioxidot a biozöldség beszerzése közben. A közönség mindenesetre vegyes, papamamagyerekből álló család ugyanúgy lézeng a bódék között, mint a hippibe oltott nyugdíjas, vagy a ránézésre még középiskolás kiscsaj.
Február van, nem a legszerencsésebb időpontban jöttem, nyilván semminek sincs szezonja. Azért elég jó a választék, a hazai cuccok mellett a közép-amerikai organikus banán hegyekben is áll. Érdekes a tejszekció, az itt található, egyszerű, címkétlen műanyag pohárba csomagolt joghurt - ezt már ismertem korábbról - világbajnok és kb nem drágább mint a mezei Danone. A húsosoknál természetesen minden mangalica, de még a csirke is. És itt, az egyik húsosnál találtam meg a grált: biozakuszka, fél literes üvegben. A röviden erdélyi zöldségkrémként definiálható anyag zseniális általában is, az itteni (valami ehhez hasonló, 1100 forintért) szintén eléggé ott van, ahol kell lennie, alapvetés.
A piac területre nem nagy, de pont elég. Árakról nem tudok nyilatkozni, sok összehasonlítási alapom sincs, bár az 500 forint/kilós krumpli egy kicsit húzósnak tűnik.
2 komment
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
calepinus 2009.04.28. 15:32:47
drumlin · http://szinhaz.blog.hu 2009.04.28. 16:38:10
komolyan: a teherautók, kisbuszok okés, de rengeteg szgk is volt.